Szépen tudta zárni első idényét a Bajnokok Ligájában a Royal Antwerp együttese, mely 3-2-re győzni tudott a felforgatott csapattal játszó Barcelona ellen. A katalánok játéka végig nagyon törékeny volt, borzalmasan könnyen voltak kontrázhatóak, sok volt az egyéni hiba, ezúttal a csapatba visszakerülő Oriol Romeu járt ebben az élen, akinek lelkén két gól is száradt.
Ennek ellenére kétszer is vissza tudott kapaszkodni a Barça, előbb Ferrán Torres, aztán pedig a csereként beálló Marc Guiu révén, mikor pedig már azt gondolhattuk, hogy megvan a döntetlen, a középkezdésből oda-vissza pattogó labda jól adta ki a belgáknak, Ilenikhena pedig egy az egyben megverte Iñaki Peñát, és megnyerte a meccset a hazaiaknak.
Xaviék elsőként lépnek ezzel együtt is tovább csoportjukból, a következő körben majd a következő csapatokkal meccselhetnek a nyolc közé kerülésért: Köbenhavn, PSV, Napoli, Inter, Lazio, PSG, RB Leipzig. Folytatás szombaton a Valencia ellen, idegenben.
A mérkőzés videós összefoglalója: