Pedri

Pedri combizomsérülést szenvedett, egy hónapot hagyhat ki

Az FC Barcelona csütörtök este 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddal hazai pályán. A katalánok karmestere, Pedri az első félidőben jelezte, nem tudja folytatni, helyét Sergi Roberto vette át. A mérkőzés utáni vizsgálatok kimutatták, hogy Pedri jobb combjában a rectus femoris nevű izom sérült meg. Ez pontosan ugyanaz, amiért Ousmane

Pedri: „Sokat dolgozok azon, hogy több gólt lőjjek”

Az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández mellett ezúttal a csapat rendkívül tehetséges középpályása, Pedri állt a média munkatársainak rendelkezésére kedden délután, az Inter elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. A szerdai összecsapásról – Egy döntőnek fogjuk fel ezt a mérkőzést, nagyon várjuk már, hogy elkedődjön. Csapatként kell harcolnunk a győzelemért. Pontosan tudjuk,

Pedri: „A meccsnapon tudtuk meg Dembéléről, hogy apa lett”

Az FC Barcelona 19 esztendős középpályása, Pedri adott exkluzív interjút a katalán ‘Diario Sport’ sportnapilapnak, ahol szóba került a szezon első néhány mérkőzése, illetve a közelgő világbajnokság kapcsán természetesen a válogatottal kapcsolatos kérdésekre is felelt. Nevezhetjük fantasztikusnak a szezonkezdeteteket a Barcelonával? – Való igaz, jó rajtot vettünk, de a Real

Xavi: „A Bajnokok Ligájában ez nem fér bele”

Csalódottan nyilatkozott a Bayern München elleni 2-0-ás vereséggel végződő összecsapást követően a Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández. A tréner szerint a játékukban bőven megvolt a potenciál ahhoz, hogy nyerjenek, a helyzeteket azonban kihagyták, ezt pedig megbüntették a bajorok. – Úgy gondolom, hogy a játék számos aspektusában jobbak voltunk, fizikálisan föléjük kerekedtünk,

Lewandowski: „Édesapámnak ajánlom ezt a duplát”

Az FC Barcelona nagyot hajrázva végül 4-1-re győzött idegenben a Real Sociedad ellen. A mérkőzést követően Xavi Hernández, a duplázó Lewandowski, Pedri, illetve a szintén gólt szerző, Ousmane Dembélé értékelték a látottakat. Xavi Hernández:  – Nehéz mérkőzést nyertünk meg. Mindig bonyolult itt, de a második félidőben sikerült megteremtenünk a különbséget.

Xavi: „A Bajnokok Ligájában ez nem fér bele”

Csalódottan nyilatkozott a Bayern München elleni 2-0-ás vereséggel végződő összecsapást követően a Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández. A tréner szerint a játékukban bőven megvolt a potenciál