Az Inter elleni 3-3-as döntetlen után újabb nehéz feladat állt az FC Barcelona előtt, akik vasárnap a Real Madrid otthonában léptek pályára. A katalánok játékát remekül kontrollálta a Real, akik végül 3-1-re legyőzték a listavezetőt, ezzel pedig három ponttal megléptek az élen. Xaviéknak egy rendkívül rossz hetet kell elfelejteniük, és minél hamarabb a javulás útjára lépni. Olvasóink ezúttal is pontozták a főszereplők teljesítményét.
A madridiak egy kontrát követően Benzema révén szereztek vezetést a 12. percben. Kroos Busquets szorításában remekül tartotta meg a labdát a középpályán, Sergi Roberto eközben túlzottan a németre koncentrált, így megfeledkezett a mögötte induló Viniciusról, akivel szemben emiatt lépéshátrányba került, a brazil pedig a kapuig vitte a labdát. Ter Stegen ezt még védeni tudta, a kipattanóra azonban érkezett Benzema és kihasználta a lehetőséget. 1-0! Ezt követően, még az első félidőben jött egy súlyos Eric García hiba, amit csak tetézett az, hogy a katalánok védelme teljesen behátrált, így senki nem maradt a második hullámban érkező Federico Valverdére, az uruguayi pedig egy életerős, lapos lövéssel bevette ter Stegen kapuját. 2-0! Ezzel zárult az első félidő.
A második játékrészben egyre inkább visszább vettek a hazaiak, Xavi pedig igyekezett minél jobban belenyúlni a csapatba. Az utolsó húsz percre aztán egyre több helyzetet dolgozott ki a Barça, az egyikből pedig gól is lett. A csereként beálló Ansu Fati faképnél hagyott mindenkit a szélen, középre passzolt, Lewandowski sarokkal tovább gurította a labdát, a másik oldalon érkező Ferrán Torresen pedig nem maradt senki, aki belsővel szerzett gólt az ötös környékéről. 2-1! Jött az egyenlítésért ezt követően a Barcelona, ám a madridiak az utolsó percekben ismét lekontrázták őket, Eric García megtaposta Rodrygót, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest a brazil vállalta magára, és értékesítette is, ezzel kialakítva a 3-1-es hazai győzelmet.
A mérkőzés legjobbja: Frenkie de Jong (25,8%)
Kezdőjátékosok:
Marc-André ter Stegen: 6
Sergi Roberto: 5
Eric García: 5
Jules Koundé: 6
Alejandro Baldé: 5
Frenkie de Jong: 6
Busquets: 1
Pedri: 5
Ousmane Dembélé: 6
Robert Lewandowski: 5
Raphinha: 5
Cserejátékosok:
Ferrán Torres: 6
Jordi Alba: 5
Gavi: 6
Ansu Fati: 7
Franck Kessié: 5
Vezetőedző:
Xavi Hernández: 5