Vasárnap délután tovább mélyült az a bizonyos méretes gödör, amibe hosszú hónapokkal ezelőtt került az Ajax, és egyelőre sajnos nem látni a fényt az alagút végén. Az amszterdamiak 3-1-s vereséget szenvedtek ugyanis idegenben a Twentétől, ezzel pedig Maurice Steijn csapata a tabellán visszacsúszott, igaz egy meccsel kevesebbet játszva, a 12. helyre. Az amszterdamiak történetük során legutóbb 1965-ben rajtoltak ennyire rosszul a bajnokságban.
Már a 11. percben kétgólos hátrányba kerültek a vendégek. Előbb Daan Rots, aztán pedig Sem Steijn vette be Gorter kapuját. A félidő hajrájában Borna Sosa passzából Brobbey szépíteni tudott, ennél közelebb azonban nem tudott riválisához kerülni az Ajax. Sőt, a 79. percben a kölcsönben lévő Naci Ünüvar is beköszönt, ezzel eldöntve a mérkőzést és a három pont sorsát.
Nehéz pozitívumot találni ebben a szezonban eddig, kilátástalannak is mondhatjuk az egészet. Egyértelmű persze, hogy ennyi új játékossal időbe telik, míg csapatot épít az ember, a nyomás mindenesetre egyre nagyobb lehet a stáb vállán. Meglátjuk, meddig él a türelem Steijnnel szemben.
A mérkőzés videós összefoglalója: