Hosszú hetek bizonytalansága után pont került egy nagyon fontos kérdés végére: nem John Heitinga lesz az Ajax vezetőedzője a következő szezonban. A döntést csütörtökön közölte Sven Mislintat a szakemberrel, aki Alfred Schreuder menesztése után vette át a csapatot január végén. Az idényt sajnos így sem sikerült megmenteni, a csapat búcsúzott az Európa Ligából, elbukta a Holland Kupa döntőjét és a bajnokságban is lemaradt a Bajnokok Ligáját érő helyezésekről.
Sven Mislintat nyilatkozata:
„Ma délután közöltem Johnnal a döntést. Nehéz volt meghozni ezt, és még nehezebb volt vele ezt közölni, mert személyesen közel állok hozzá. John segített a csapatnak egy rendkívül nehéz időszakban, maximális elhivatottsággal dolgozott, ezért pedig nagyon hálásak vagyunk neki. Az ötödik helyen is voltunk, végül sikerült a harmadik helyére felküzdeni magunkat. Sokat tanult az elmúlt pár hónapban, a fejlődésében pedig szeretnénk támogatni őt, de arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy az Ajaxnak egy tapasztaltabb vezetőedzőre van szüksége. Abban a szakaszban, amiben most van a klub, ez nagyon fontos lenne” – nyilatkozta a futballért felelős igazgató.
Arról nincs egyelőre biztos információ, hogy Heitinga marad-e a klubnál, szerződése mindenesetre 2025 nyaráig köti őt az Ajaxhoz. Egy biztos, jár a maximális elismerés neki azért, amiért elvállalta ezt a feladatot, annak ellenére is, hogy elsőre elutasította a lehetőséget. Ennek megfelelően a szimpatikus mindenképpen az lenne, ha a vezetés támogatná őt a folytatásban is, legalább a szerződése lejártáig.
Hogy ki léphet Heitinga örökébe, nem tudni, az esélyesek között van a csapat korábbi vezetőedzője, Peter Bosz is. Arra viszont jó esély mutatkozik, hogy hamarosan fény derülhet erre is.
Ajax has let John Heitinga know that the club will start its search for a new head coach for Ajax 1.
Mislintat: ‘John got on board to help the club in a difficult time, and he did that full of dedication. We are very grateful for that.’
— AFC Ajax (@AFCAjax) June 1, 2023