Nem alakul eddig túl jól a nyári átigazolási időszak az Ajax számára, hiába zártak már le két igazolást Sven Mislintaték. Jurriën Timber távozása a küszöbön áll, így a tavaly ingatag lábakon álló védelem legbiztosabb pontja is eltűnik hamarosan, újabban pedig a csapatkapitány, Dusan Tadić emelte fel hangján idézőjelesen a keret folyamatos gyengülése ellen.
A szerb klasszisnak eredetileg szerdán kellett volna edzésre jelentkeznie, ám ez elmaradt. Csütörtökön aztán Tadić megérkezett az edzőközpontba, nem egyedül ugyanakkor, vele tartott ugyanis ügynöke, Milos Malenović is. A holland De Telegraaf jól értesült újságírója, Mike Verweij információi szerint a páros nagyjából fél órát töltött a klubnál, mely idő alatt Sven Mislintat, futballért felelős igazgatóval tárgyaltak.
Tadić iránt élénken érdeklődött az utóbbi időben a Besiktas csapata, a szerb pedig, amennyiben igazak a hírek, elvárná azt az Ajaxtól, hogy minél gyorsabban megerősítsék egy-két komolyabb névvel a keretet. A csapat ugyanis évről-évre egyre inkább meggyengült. Kezdődött De Ligt és Frenkie de Jong távozásával, aztán Donny van de Beek is elhagyta a csapatot, tavaly pedig Antony, Lisandro Martínez, Sébastien Haller és Noussair Mazraoui is tovább állt. Egyikőjüket sem sikerült érdemlegesen pótolni. Így juthatott oda a csapat, hogy már a Bajnokok Ligájába sem tudták kvalifikálni magukat tavaly, sőt mi több, egyetlen trófeát sem tudtak nyerni.
A csapatkapitány is figyeli a jelenlegi helyzetet, és most látta úgy tűnik elérkezettnek az időt, hogy az asztalra csapjon. Az Ajax eközben próbálja befoltozni a Bajnokok Ligájának elmaradó bevételét, mely nagyjából 45 millió eurós nyomot hagy a következő szezon könyvelésében. A klub emellett fizetéscsökkentéseket is eszközölne.
NIEUWS: Dusan #Tadic na gesprek van half uur met Sven #Mislintat naar huis. Traint opnieuw niet bij #Ajax. Onenigheid over beleid.https://t.co/sCrcUPqCQU
— Mike Verweij (@MikeVerweij) July 13, 2023