Tovább folytatja jó sorozatát a bajnokságban John van ‘t Schip irányítása alatt az Ajax, mely szombat este a közvetlenül mögötte álló Sparta Rotterdam ellen lépett pályára a Johan Cruyff Arenában. A csapat egy különleges mezben játszott ma, a szerelés hátulján ugyanis a nevük helyett három pontocska szerepelt, ezzel fejezték ki támogatásukat a közösségi oldalakon történő zaklatás elleni harcban.
Na de visszatérve a meccsre: az első félidőben jószerivel egy csapat futballozott a pályán. Brobbey a 8. percben rögtön megszerezte a vezetést az Ajaxnak, a 42. percben pedig már kettővel mentek a hazaiak, Bergwijn volt eredményes büntetőből.
A fordulás után aztán csökkent a két együttes közti differencia, olyannyira, hogy többet volt a labda a Spartánál. Az 55. percben Camiel Neghli találatával szépíteni tudtak a vendégek, az egyenlítés azonban már nem jött nekik össze.
Az első félidőben ezt le kellett volna zárni, de nem sikerült, a végén így izgulni kellett rendesen a három pontért. De megvan, és ez a legfontosabb. Az amszterdamiak ezzel a sikerükkel már ötödikek a tabellán, de a Go Ahead Eagles még holnap játszik, amennyiben pedig nyernek, úgy visszaelőzik a csapatot.
Folytatás az Európa Ligában, ahol az AEK Athén ellen eldől, ki folytatja majd tavasszal a Konferencia Ligában.
A mérkőzés videós összefoglalója: