Jó ideje érlelődik már bennem a gondolat, hogy egy nagyobb hangvételű írásban foglalkozzam azzal, ami Spanyolországban zajlik az utóbbi években. Köztük a Spanyol labdarúgó-szövetséggel, annak visszás ügyeivel, a Ligával, annak hataloméhes vezetőjével, a játékvezetőkkel, a női válogatottnál zajló ügyekkel. Nézzük is meg, mit rontottak el Spanyolországban az elmúlt szűk tíz évben.
Luis Rubiales, a szövetség elnöke
Ki áll a piramis csúcsán? Egyértelműen az RFEF elnöke, Luis Rubiales, akit 2018. május 17-én választottak meg, ő váltotta Ángel Villart a Spanyol labdarúgó-szövetség élén. Rubiales eddigi munkássága finoman szólva is megkérdőjelezhető. Több botrány is kirobbant az „uralkodása” alatt, ezeket nagyrészt az El Confidencial hozta nyilvánosságra. Csak a két legnagyobbat említem.
Idén áprilisban jelent meg a hír, hogy Rubiales és a Barcelona védője, Gerard Piqué egymás között tárgyalták meg a Spanyol Szuperkupa Szaúd-Arábiába való költöztetését, amiből természetesen mindhárom fél: a klubok, a szövetség és maga Piqué is zsebre tehetett némi „aprót”. A kiszivárgott beszélgetések alapján kiderül, hogy a szaúdiak minden évben 40 millió eurót fizetnek a rendezésért, ennek tíz százaléka éves szinten a Kosmosnál landol, ami a hatéves szerződés ideje alatt 24 millió eurós bevételt jelent Piqué cégének.
„Ami a pénzt illeti, a Real Madrid és a Barcelona 8-8 millió eurót kapna, a másik két jelenlévő csapat pedig 2 és 1 millió eurót. Ez összesen 19 millió euró lenne, a szövetség pedig 6 millió eurót kaszálna. Akár még többet is kérhetnénk tőlük [a szaúdiaktól – a szerk.], ha azt mondjuk, ennyiért nem jön el a Real. Spanyolországban még 3 millió eurót sem kapna a szövetség ezért az egészért, gondolja meg.” – mondta Piqué Rubialesnek.
A történet kimenetelét mindannyian ismerjük, a szuperkupát elvitték Spanyolországból, megfosztva ezzel az embereket attól, hogy saját országuk kupasorozatát nézhessék élőben, ha csak ki nem utaznak a helyszínre.
Néhány hónappal később aztán újabb botrány látott napvilágot. Ez egy viszonylag friss, októberi hír, melyben arról ír a Confidencial, hogy Rubiales az édesapjával beszélgetett elég érdekes témáról WhatsApp-on. A csevegés során a szövetség elnöke három spanyol klubcsapatba is beleállt, mondván, ők állnak legkevésbé közel a szívéhez. Ezek a csapatok pedig: a Sevilla, a Villarreal és a Valencia. Mindhárom csapat közleményben követelt bocsánatkérést Rubialestől, és mielőbbi kivizsgálást.
A beszélgetés a cikk alapján éppen egy 2020 januári, Sevilla-Real Madrid mérkőzésen zajlott, ahol a madridiak 2-1-re nyertek, Luuk de Jong gólját pedig érvénytelenítette a videóbíró, amit Rubiales meg is dicsért a beszélgetésben.
Egy ilyen ember áll tehát a labdarúgással foglalkozó szövetség élén Spanyolországban.
Javier Tebas, a LaLiga elnöke
Bizonyára sokan ismerjük Javier Tebast, aki rendre elfogadhatatlan hozzászólásokkal borzolja a kedélyeket. Tebas nyíltan vállalja a médiában, hogy Madridista, ez már rögtön felveti az összeférhetetlenség kérdését, Spanyolországban azonban ez elfogadható. Az úriember egyébként ügyvéd, először 2013-ban választották meg a Liga elnökének. Nos, ő az az ember, aki nagyban felelős azért, hogy a spanyol bajnokság most ott tart, ahol, jelen esetben fényév távolságban lemaradva az angol Premier League-től, de egyre távolabb a többi topligától is. Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint az a tény, hogy a 2022-es, nyári átigazolási időszakban a Liga csapatai költhették a második legkevesebb pénzt átigazolásokra az öt topligából. Így alakult a sorrend:
- Premier League – 2 milliárd, 251 millió euró
- Serie A – 756 millió euró
- Ligue 1 – 566 millió euró
- LaLiga – 516 millió euró
- Bundesliga – 488 millió euró
Láthatjuk tehát, hogy egyre közelebb van az a csúnya ötödik pozíció, és a tendenciát látva, továbbá a csapatoktól érkező híreket, nos, nem lennék biztos abban, hogy a jövő nyári ablakban ez nem valósul meg. A probléma csak az, hogy nyolc-tíz évvel ezelőtt még úgy nézett ki, hogy a Liga és a mára teljesen más dimenzióban teljesítő Premier League fej-fej mellett haladtak ebben az összevetésben. A Ligának akkor voltak sztárjai, akikre építhetett marketingben: Messi, Cristiano Ronaldo, Iniesta, Xavi, Neymar, Kaká, Benzema és még lehetne sorolni. Az idő előrehaladtával aztán a Premier League egyre eltávolodott a mezőny többi tagjától, egyre több klasszis játékos választotta célállomásul a szigetországot, de a legnagyobb változás az edzőknél alakult ki. Ma a legjobb edzők 90 százaléka mind a Premier League-ben szerepel: Klopp, Guardiola, Conte, ten Hag, Arteta, de Thomas Tuchel is ezt a névsort erősítette néhány hónappal korábban még.
Láthatjuk tehát, hogy a Ligának meg lett volna az alapja, hogy hasonlóan erőssé válhasson, mint a Premier League. Megvoltak az edzőik, a játékosaik, a stadionjaik, mindenük, csak éppen marketingben és gazdasági tervben, vízióban mérhetetlen űr tátong a két bajnokság között. Az angol csapatok a televíziós bevételeket szinte egyenlően elosztva kapják, mely óriási segítség a mezőny végi csapatoknak, akik annyit költhetnek lassan, mint egy Liga élmezőnyéhez tartozó klub, esetenként többet is. Ennek is köszönhetően a bajnokság sokkal erősebb minőséget képvisel.
Spanyolországban ehhez képest mi a helyzet? A két nagy megkapja a bevételek több mint felét, a maradéknak egy nagyobb részét az Atlético Madrid, a maradékon pedig osztozik a fennmaradó 17 csapat, mely minden csak nem éppen előnyös a bajnokság szempontjából.
A két bajnokság külcsínye, körítése, látványa sem említhető egy lapon, gyakorlatilag, ha az ember megnéz egy Premier League-meccset, majd egy spanyol bajnokit, akkor utóbbi meglehetősen fapadosnak hat. Márpedig, ahogyan a mondás tartja: az ördög a részletekben is rejlik.
Ha pedig már érintettem a gazdaságot. Nos a koronavírus csak még inkább felszínre hozta a Liga rendkívül rossz rendszerét, mely eddig tárt karokkal, becsukott szemmel nézte a pénzügyi trükközgetéseket [Neto és Arthur ügye például], azt, hogy a csapatok erejükön felül is költekeznek sokszor, csak, hogy nemzetközileg még erősebbé válhassanak, majd a koronavírus megérkezésével teljesen meghúzták azt a bizonyos nadrágszíjat, aminek köszönhetően több csapat, köztük a Barcelona is nagyon nehéz helyzetbe került. Egy dolgot ki kell emelni: a pénzügyi fair play messze Spanyolországban a legszigorúbb, Franciaországban például épp a spanyoloknál kialakult helyzet elkerülése érdekében fel is függesztették ezt ideiglenesen. A spanyoloknál ehhez képest a lazaságot elképesztő vasszigor váltotta fel, ez pedig ma odáig vezethet, hogy az FC Barcelona, mely a világ egyik legnagyobb bevételét generáló klubja, nem biztos, hogy képes lesz játékost igazolni jövő nyáron, hozzátéve, hogy az idén is csak különböző, úgynevezett „gazdasági karok” értékesítésével volt ez lehetséges, melynek köszönhetően sikerült megerősíteni a keretet a megnövelt bevételek okán. Mindeközben az egyik frissen feljutó angol csapat, a Nottingham Forest közel annyit költhetett, mint az ilyen machinációkba bonyolódó Barcelona, pusztán annak köszönhetően, hogy feljutott az élvonalba.
És akkor nem beszéltünk még a kiváló üzletnek beharangozott, de egyébként törvényességét tekintve erőteljesen támadható, Liga-CVC üzletről, melyet borzalmas ár-érték aránya ellenére is támogatott minden első- és másodosztályú csapat, leszámítva három klubot: a Real Madridot, a Barcelonát és az Athletic Bilbaót. És, hogy mennyire megérte az üzlet? A szerződést aláfirkantó Real Betis a nyáron arra kényszerült, fennállása során először, hogy a bérletek eladásából származó bevételeinek egy részéről lemondjon, ergo ők is értékesítettek egy „gazdasági kart”, ha úgy tetszik, mindezt azért, mert enélkül képtelenek lettek volna regisztrálni minden igazolást. Nyilvánvalóan Tebast csak a saját zsebe megtömése érdekli, a klubok és a bajnokságok sorsa ellenben cseppet sem, ha érdekelné, akkor az elejétől fogva tudatosabb gazdálkodásra kötelezte volna őket, ha pedig már nem így tett, akkor nem húzza be a kéziféket, amikor kitört a járvány. Minden tekintetben hibázott, felelősséget azonban nem vállal, sokkal inkább hárít.
Jorge Vilda és Luis Enrique
Haladjunk lefelé a láncban. Elérkeztünk a szövetségi kapitányokhoz. Amennyiben valaki esetleg nem ismerné, Jorge Vilda a női válogatott szövetségi kapitánya, aki 2015 óta irányítja a lányokat. Eddigi pályafutását nem túl sok siker övezte, ám a szövetségnek kényelmes partnerként hat, így eredmények hiányában is a helyén maradhatott.
Amikor pedig azt gondoltuk, hogy változás áll be a nyári Európa-bajnokság után, melyen az egyébként rendkívül erős kerettel rendelkező Spanyolország a negyeddöntőben búcsúzott, akkor ismét csalódnunk kellett Vildában és magában a szövetségben is. Le kell szögezni, a válogatott több játékosa és Vilda között már ezt megelőzően is feszült volt a hangulat, de a bomba csak szeptember végén robbant. Ekkor ugyanis a válogatott tizenöt tagja egyszerre küldte el lemondását a szövetségnek, név szerint: Patri Guijarro (Barcelona), Mapi León (Barcelona), Sandra Paños (Barcelona), Lola Gallardo, Ainhoa Vicente Moraza, Aitana Bonmatí (Barcelona), Leila Ouahabi, Lucía García, Ona Batlle, Laia Aleixandri, Claudia Pina (Barcelona), Andrea Pereira, Mariona Caldentey (Barcelona), Nerea Eizaguirre és Amaiur Sarriegi. Később aztán a kétszeres aranylabdás, Alexia Putellas is kiállt csapattársai mellett, aki néhány nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt, az egyik edzésen szenvedett súlyos, elülső keresztszalag-szakadást.
Miről szólt ez az egész? A játékosok már jó ideje arra kérték a szövetséget, hogy menesszék Jorge Vilda szövetségi kapitányt, mert nem lehet vele együtt dolgozni, rosszul végzi a munkáját, nem forgatja kellőképpen a csapatot, az edzések pedig nem ütik meg a megfelelő színvonalat. A szövetség azonban a lemondásokat követően is kitartott azon álláspontja mellett, hogy nem engednek a nyomásgyakorlásnak, Vilda a helyén marad, a válogatott pedig ezzel elveszítette legjobbjait. A szövetség hivatalos közleményében kiemelte: a játékosok tette rossz példát mutat a sportra nézve, az edző személyéről pedig nem az ő hatáskörük dönteni. Végezetül kihangsúlyozták, hogy a lemondásukat benyújtó játékosok csak akkor térhetnek vissza a válogatottba, ha elismerik hibájukat és elnézést kérnek érte.
Hogy jön ehhez az egészhez Luis Enrique? Nos, az asztúriai trénert ma, 2022. december 8-án menesztette a szövetség, helyét pedig az U21-es csapat edzője, Luis de la Fuente vette át. Enrique egy rendkívül fiatal csapattal kezdett együtt dolgozni, egészen szépet alakított velük a 2021-es Európa-bajnokságon, melyen az elődöntőig meneteltek, ott pedig jobb játékkal, de végül büntetők után kikaptak a későbbi bajnok Olaszországtól. Ezen kívül kétszer is ott voltak a Nemzetek Ligája négyesdöntőjében, egyszer a döntőig jutva, ahol Franciaországtól kaptak ki. Láthatjuk tehát, hogy Luis Enrique jóval kevesebb türelmet kapott, egy jóval gyengébb, még éretlenebb csapattal, mégis jobb eredményekkel, mint az a Jorge Vilda, aki mögül a válogatott nagy része kihátrált, Enrique ellenben élvezte a játékosok támogatását.
A Relevo újságírója, Sandra Riquelme pont ennek kapcsán rakott össze egy nagyon tetszetős anyagot, melyben kiemeli ő maga is azt a tényt, hogy Lucho egy nagyon fiatal, még épülő kerettel dolgozott, aminek alapjait ő maga tette le a 2018-as lebőgés után. Majd négy év múlva mégis megválnak tőle, az első komolyabb kudarc után. Eközben a női csapatnál ott van Vilda, aki iránt a bizalom töretlen, hiába nem jutottak messzire az Európa-bajnokságon, sem más tornán, alatta az egyik legjobb kerettel. Ezt tetézi az a tény, hogy tizenöt játékos, a legjobbak többsége fellázadt a módszerei ellen, melyek mögött ott húzódnak a rossz edzésmódszerek miatti súlyos sérülések is. Ez nyilvánvalóan nem felel meg a legmagasabb szintnek, ami elvárható lenne egy ekkora focinemzettől, mint Spanyolország, de a szövetség mindezek ellenére is töretlenül bízik benne.
A Barcelona kétszeres aranylabdás, klasszis középpályása, Alexia Putellas nemrég megjelent dokumentumfilmjének egyik jelenetében arról mesélt barátainak, családtagjainak, hogy míg más nemzetek repülővel, profi körülmények között utaztak egy válogatott tornára, addig ők egy buszon zötykölődtek, fáradtan, kimerülten és nem utolsó sorban, sokkal később érkeztek meg a helyszínre, ahol aztán másnap már játszani is kellett, de a csúcsteljesítményt ugyanúgy elvárták tőlük.
Nem csak Vilda személye a probléma, ezt fontos kiemelni, a lányok a szövetség ellen is háborúznak, akik joggal elvárják a profi körülményeket az irányukba is, ahogyan az a férfiaknál már hosszú évek óta megvan.
A játékvezetők
Sokan azt gondolják, hogy tilos róluk beszélni, jómagam azonban fontosnak tartom kiemelni, mennyire rosszul kezelik a játékvezetőket Spanyolországban. A döntéseiknek egyszerűen nincsen következménye, hibázhatnak akármennyit és akármekkorákat, nézhetnek el durva szabálytalanságokat, tilthatnak el hosszú időre teljesen alaptalanul egy játékost. A személyük irányába érkező megjegyzéseket jobban megtorolják, mint egy páros lábbal történő becsúszást hátulról, ez pedig egészen egyszerűen nevetségessé és komolytalanná teszi a bíráskodást a Ligában. Folyamatosan engedik a kemény játékot a papíron gyengébb ellenfeleknek, akik ezzel folyamatosan vissza is élnek, de fel tudnám hozni negatívként azt is, ahogyan az időhúzáshoz állnak. Gyakorlatilag egyáltalán nem büntetik a kapusokat, akik ezt ugyancsak a javukra fordítják természetesen.
Itt egy kicsit hozzákapcsolnék egy néhány sorral feljebb említett történéshez: ki az, aki képes garantálni annak biztonságát, hogy a játékvezetők nem irányítottan tévednek ide-oda, amikor a szövetség elnöke, Rubiales úgy beszél néhány klubról, ahogyan? Ezen klubok számára minden egyes számukra hátrányosan hozott téves ítélet azonnal felveti majd a csalás gondolatát, ki tudja, jogosan-e, de az ördög nem alszik. A videóbíró bevezetésével pedig egy újabb adalék került a rendszerbe, elvégre egy kezezést vagy egy szabálytalanságot, ha nem nézetnek újra a játékvezetővel, ellenben a másik oldalon igen, úgy az ismét érdekes helyzetet teremthet, erre pedig bőven volt már példa az idei évben is.
Xavi Hernández, a Barcelona vezetőedzője több nyilatkozatban is azt hangsúlyozta, hogy igenis szükség lenne arra, hogy a játékvezetők a mérkőzések után megindokolják döntéseiket, ahogyan nekik edzőknek is meg kell tenniük a média előtt. Komoly gondban lenne a legtöbb bíró, annyi szent…
Megosztott szurkolók, gusztustalan média
Előre leszögezném, hogy a spanyol médiát hosszú évek óta egy fertőnek, gusztustalan, rossz kelésnek tartok, tisztelet a kivételnek. Ebben számomra egyértelműen az El Chiringuito névre hallgató förmedvény jár az élen, akiknek tényleg csak egy céljuk van: folyamatosan ellentéteket és feszültséget kreálni. Nem volt ez másképpen ezen a világbajnokságon sem. Gyakorlatilag az első perctől kezdve Luis Enrique ellen beszéltek, hergelték a szurkolókat, leginkább azzal, hogy „nézzétek meg, hány Barcelona-játékos van a keretben, és mennyi madridi”.
Egy dolgot felejtenek el ők és a megvezetett szurkolók is: a válogatottnál nincs olyan, hogy Barcelona-játékos, Atlético-játékos, Real-játékos, egy van: SPANYOL JÁTÉKOS. Ők ott egy csapatot alkotnak, nem lehet széthúzás, a sajtó egy része azonban igyekezett folyamatosan ezt elérni. Emlékezhetünk rá, hogy még az utóbbi évek Barça-Real viszonylatának legfeszültebb időszakában is képes volt a La Roja összetartóan játszani, mi több, világbajnokságot és Európa-bajnokságot nyerni.
Egyszerűen gyomorforgatónak tartom, hogy SPANYOL újságírók, riporterek annak szurkolnak, hogy a HAZÁJUK vereséget szenvedjen, majd ők ezt követően előadhassák, hogy mindenki tudja miért következett ez be. Amikor azonban nyernek, egy gratuláció nem jön ki a száján egyiknek sem. Ezek egyszerű hazaárulók, és ma a spanyol média tele van az ilyen embernek nem nevezhető egyedekkel. A 2010-es sikert a spanyol CSAPAT eredményeként adták elő, nem pedig a Barcelona klasszisainak fantasztikus produkciójának titulálták, ellenben a fiaskókat rendre a katalán csapat játékosainak nyakába varrják, rájuk kenik ezeket.
Hosszúra nyúltam, de a helyzet, mint jól látható, meglehetősen problémás minden téren. A szövetség korrupt és mérgezett, a Liga elnöke ugyancsak korrupt és abszolút nem hozzáértő, a bírók nem képesek normális ítéleteket meghozni, a média pedig megállás nélkül támadja a számára nem kívánatos személyeket, még akkor is, ha egy honfitársukról van szó. Ebben a légkörben kéne javulnia a bajnokságnak, a válogatottnak, mind női és férfi szinten. Nem lesz egyszerű, úgy is mondhatnám, hogy ebben a felállásban szinte lehetetlen.
