![](https://cruyffista.eu/wp-content/uploads/2023/12/terStegeninjury-scaled.webp)
Megszülethetett a döntés: ter Stegen hátát megoperálják
A német biztosan lemarad a Spanyol Szuperkupáról, illetve jó esély mutatkozik arra, hogy a BL-nyolcaddöntő első felvonását is nélküle kell majd abszolválnia a Barçának.
A német biztosan lemarad a Spanyol Szuperkupáról, illetve jó esély mutatkozik arra, hogy a BL-nyolcaddöntő első felvonását is nélküle kell majd abszolválnia a Barçának.
Jelölteket hirdetett csütörtökön a FIFA a legjobb női és férfi játékosoknál, kapusoknál, illetve edzőknél.
A német hálóőr további három évre kötelezte el magát a Barcelonához, fizetését pedig pénzügyi fair playhez igazították.
A várakozásoknak megfelelően nehéz mérkőzésen húzta be a három pontot Bilbaóan a Barcelona. A győzelmet az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal is Raphinha szállította. A találkozó után Xavi Hernández mellett az újfent fantasztikus produkciót bemutató ter Stegen, illetve Alejandro Baldé értékelték a látottakat. A mérkőzésről „Az idén már megszokott dolog történt
Idegesen és csalódottan nyilatkozott az Almería ellen elszenvedett 1-0-ás vereséget követően az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández. A tréner egyenesen a szezon legrosszabb produkciójának minősítette az első játékrészben látottakat. A United után egy újabb vereség „Nagyon kiakadtam, mert a szezonban még nem játszottunk ennyire rosszul, különösen igaz ez az első
A Barcelona rendkívül tehetséges német hálóőrével, Marc-André ter Stegennel készített egy interjút a ‘The Players’ Tribune’ internetes oldal. Ter Stegen gyermekkoráról beszélt, pályafutásáról és a Barcelonába igazolásának részleteibe is beavatott minket. Egy vérző orr Így lett belőlem kapus! Azóta nagyon sok minden történt, de az egész egy orrvérzéssel kezdődött. Körülbelül
A német biztosan lemarad a Spanyol Szuperkupáról, illetve jó esély mutatkozik arra, hogy a BL-nyolcaddöntő első felvonását is nélküle kell majd abszolválnia a Barçának.
Jelölteket hirdetett csütörtökön a FIFA a legjobb női és férfi játékosoknál, kapusoknál, illetve edzőknél.
A német hálóőr további három évre kötelezte el magát a Barcelonához, fizetését pedig pénzügyi fair playhez igazították.
A várakozásoknak megfelelően nehéz mérkőzésen húzta be a három pontot Bilbaóan a Barcelona. A győzelmet az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal is Raphinha szállította. A találkozó
Idegesen és csalódottan nyilatkozott az Almería ellen elszenvedett 1-0-ás vereséget követően az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández. A tréner egyenesen a szezon legrosszabb produkciójának minősítette
A Barcelona rendkívül tehetséges német hálóőrével, Marc-André ter Stegennel készített egy interjút a ‘The Players’ Tribune’ internetes oldal. Ter Stegen gyermekkoráról beszélt, pályafutásáról és a