Nem éppen felhőtlen egyelőre az Ajax nyári átigazolási szezonja. Bár Benjamin Tahirović és Branco van den Boomen leigazolását gyorsan lezongorázta a klub, többségében eddig a távozókról olvashattak a szurkolók. Jurriën Timber és Calvin Bassey is eligazolt a védelemből, elszerződött a csapatkapitány, Dusan Tadić is, de Edson Álvarez és Mohamed Kudus kapcsán is hallani érdeklődésről.
A játékosok és az edző stáb is sürgeti a Sven Mislintat vezette sportszakmai stábot, hiszen egyre csak közeledik az idény kezdete, erősítések pedig azóta sem érkeztek. Nos, most úgy tűnik ebben változás állhat be. Fabrizio Romano szerint ugyanis az Ajax sikeresen megelőzte a West Hamet a Manchester City akadémiájának egyik, ha nem a legnagyobb tehetségéért, Carlos Borgesért folytatott versenyfutásban. Az olasz transzferguru szerint a játékos hamarosan Amszterdamba utazik, ahol átesik az orvosi vizsgálatokon, ezt követően pedig aláírja szerződését.
A 19 esztendős portugál főként a támadósor baloldalán érzi magát otthonosan. Borges az elmúlt három szezonban 79 mérkőzésen lépett pályára a Manchester City U18-as és U21-es csapatában, ezeken pedig 55 gólig és 42 gólpasszig jutott, ami egy rendkívül impozáns statisztika.
EXCLUSIVE: Ajax are set to hijack West Ham deal to sign Manchester City top talent Carlos Borges, here we go! 🚨⚪️🔴 #Ajax
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) August 1, 2023
Verbal agreement in place, player will be in Amsterdam for medical tests soon as sources close to Ajax confirm.
West Ham, close but Ajax hijacked the deal. pic.twitter.com/WQdSd0IJlo