Az FC Barcelona hazai pályán 1-0-ra győzött a Real Sociedad ellen, a Spanyol Kupa negyeddöntőjében. A katalánok Ousmane Dembélé góljával kerültek előnybe a második félidőben, ter Stegen védéseinek hála pedig ezt meg is tudták tartani, így ott vannak Xaviék az elődöntőben.
A Real Sociedad Spanyolország egyik legjobb formában lévő csapata, nem véletlenül szerepel Alguacil együttese a harmadik helyen a bajnokságban. Nehéz összecsapás várt tehát a Barçára, ahol Xavi ismét elővette a fiókból a négy középpályásos taktikát. Bár a kupában eddig a fiatal hálóőr, Iñaki Peña játszott folyamatosan, a Sociedad ellen ter Stegent jelölte a kezdőbe Xavi. A védelemben Koundé, Araújo, Christensen és Baldé kapott helyet, a középpályán Busquets és Frenkie de Jong volt a két szűrő, eggyel feljebb Gavi, Pedri és Dembélé játszott, legelől pedig a bajnokságban eltiltott Lewandowskinak szavazott bizalmat a tréner.
Az első félidőben több komoly lehetősége is volt a Barcelonának, a legnagyobb ziccert mégis a Real Sociedad dolgozta ki Kubónak köszönhetően. A kis japán a keresztlécet találta el közelről. A legfontosabb esemény azonban a 40. percben következett, amikor videós elemzést követően Jésus Gil Manzano azonnali pirossal leküldte a vendégek középpályását, Brais Méndezt, aki többszöri figyelmeztetés után sem vett vissza, és letaposta Busquets lábát. Az első játékrész hajrájában tehát megfogyatkozott a Sociedad.
A második félidőre változtatott némileg a taktikán Alguacil, a tréner kettőt is cserélt, igyekezve stabilizálni csapatának a védekezését. A Barcelona jött a vezető gólért, az 52. percben pedig meg is érkezett a várva várt találat. Koundé indította a szélen elfutó Dembélét, aki kapura tört, és a várakozásokkal ellentétben nem középre tette a labdát, hanem erőből célba vette Remiro kapuját, akit szintén váratlanul ért ez. 1-0! A folytatásban a Sociedadnak változtatnia kellett, és változtattak is. Bátrabban mentek előre, több lehetőséget is kidolgoztak, Sörloth azonban nem tudott élni az ordító lehetőséggel, a többi helyzetet pedig ter Stegen hatástalanította, megtartva az 1-0-ás eredményt.
A Barcelona ezzel ott van a legjobb négy között a kupában, hétfőn pedig ki derül, kivel mérkőzik meg, ezúttal már két meccsen, a döntőbe jutásért.
A mérkőzés legjobbja: Ousmane Dembélé (100%)
Kezdőcsapat:
Marc-André ter Stegen: 8
Jules Koundé: 8
Ronald Araújo: 8
Andreas Christensen: 8
Alejandro Baldé: 6
Frenkie de Jong: 8
Sergio Busquets: 7
Gavi: 7
Pedri: 7
Lewandowski: 7
Dembélé: 10
Cserejátékosok:
Franck Kessié: 6
Raphinha: 6
Ansu Fati: 5
Marcos Alonso: 5
Vezetőedző:
Xavi Hernández: 7,5
A mérkőzés videós összefoglalója: