Az FC Barcelona Femení néhány perccel ezelőtt jelentette be hivatalos felületein, hogy saját nevelésű jobbhátvédje, Ona Batlle a nyártól ismét gránátvörös-kékben játszik majd. A hír nem okozott nagy meglepetést, hetek óta tudni lehetett, hogy Ona távozik Manchesterből, a Barcelona már tavaly is szerette volna szerződtetni, de nem sikerült megállapodniuk az angolokkal. A 24 esztendős játékos 2026-ig tartó szerződést írt alá.
Batlle 2011-ben, 12 évesen csatlakozott a La Masiához, ahol végigjárta a ranglétrát, egészen a Barça B-ig menetelve, ahol utolsó szezonjában megnyerte a katalánokkal a másodosztályt. Ezt követően a 2017/18-as idényben csatlakozott a Madrid CFF gárdájához, a következő két évben pedig a Levanténál játszott. 2020 nyarán kereste meg a Manchester United egy ajánlattal, amit a védő el is fogadott. Három évet töltött a Unitednél, ahol kulcsemberré vált.
Ona fizikálisan erős, technikás játékos, aki képes a védelem baloldalán is jó teljesítményt nyújtani. A játékos szintén azok között volt, akik még tavaly szeptemberben levelet küldtek a szövetségnek, miszerint nem folytatják a válogatottnál a jelenlegi körülmények között, végül azonban Aitanához hasonlóan meggondolta magát, így bekerült a spanyolok bővített világbajnoki keretébe.
Ona Batlle nyilatkozata:
„Mindig is az volt az álmom, hogy egy napon a Barça első csapatának játékosa legyek. Igaz, hogy távoztam, de végig a szemem előtt volt a visszatérés gondolata. Nagyon várom és izgatott vagyok, hogy találkozhassak az új csapattársaimmal.”
Számomra mindig is a Barça volt szívem csapata, így nem könnyű nemet mondani nekik. Amikor megkerestek már csak ez járt a fejemben.
„Sokkal több tapasztalatom van, mint amikor elmentem. Angliában játszhattam több évet is, ahol nagyon boldog voltam, de most igazán örülök annak, hogy visszatérhetek és itt folytathatom pályafutásomat. Mindent megteszek majd a csapatért és igyekszem élvezni ezt a kalandot, számomra ez a legfontosabb.”
T'estàvem esperant, Ona 💙❤️ pic.twitter.com/UgszxuzTW7
— FC Barcelona Femení (@FCBfemeni) June 19, 2023
Üdv újra itthon, Ona!