Továbbra is veretlen John Heitingával a kispadon az Ajax. Az új tréner eddigi legnagyobb skalpját szerezte csütörtökön este, ugyanis az amszterdamiak 1-0-ra legyőzték azt a Twentét, mely néhány héttel korábban még csak a csodának köszönhetően nem tudott nyerni a csapat ellen.
Ami a kezdőcsapatot illeti, a hétvégéhez hasonlóan ezúttal sem eszközölt módosításokat az edző. A kapuban Rulli állt, a védelemben Rensch, Timber, Álvarez és Wijndal játszottak. A középpályán Kenneth Taylor, Klaassen és Berghuis kaptak lehetőséget. Elől pedig újfent a Bergwijn-Tadić-Kudus triónak szavazott bizalmat Heitinga.
Az első félidőben mindkét csapat egymásnak esett, voltak helyzetek itt és ott is, a Rulli és Unnerstall azonban állták a sarat, így nem született gól. A fordulást követően, ahogyan haladtunk előre az időben, úgy vált egyre támadóbbá az Ajax. Az 58. percben Klaassen helyére érkezett Francisco Conceição, így már négy támadóval rohamoztak a vendégek. A 70. percben aztán végre megtört a jég. Lassan megszokás szerint Dusan Tadić adott remek labdát Mohamed Kudusnak, a ghánai lövésébe még beleért a kapus, de védeni ezúttal már nem tudott. 0-1!
A hátralévő időben az eredmény már nem változott, az Ajax így ott van a legjobb nyolc között a kupában. Folytatás vasárnap a Waalwijk ellen, ezúttal hazai pályán.
A mérkőzés videós összefoglalója: