Az FC Barcelona sportigazgatói stábjából Mateu Alemany tárgyalóasztalhoz ült a hétfői napon a klub korábbi játékosával, Raphinha ügynökével, Decóval. A megbeszélések során több játékosról is szó esett – számolt be róla Toni Juanmartí, a Relevo újságírója.
A nevek között szerepelt az Atlético Paranaense 17 éves csatártehetsége, Vitor Roque is, akit a klub a pénzügyi fair play jelentette problémák ellenére is megpróbál majd leigazolni a nyáron. Roque értékét a német Transfermarkt internetes oldala 11 millió euróra taksálja, a kérők sorát pedig többek között a PSG, a Manchester United és a Chelsea is erősíti. A fiatal támadóért tavaly nyáron 4 millió eurót fizetett a Paranaense a Cruzeirónak, most pedig ennek sokszorosáért válhatnak meg tőle. A Barça célja, hogy 25 millió euró alatti összegért szerezze meg Roquét, az üzlet megvalósításához pedig több formulát is igyekeznek kitalálni, ebben segítségre lehet Deco és a játékos ügynöke, a korábban megfigyelőként alkalmazott André Cury is. A klub egykori portugál középpályása kiváló kapcsolatot ápol ugyanis az Atlético Paranaense elnökével, Mário Celso Petragliával, így kulcsszereplő lehet a tárgyalásokban.
Raphinha neve is felmerült
Deco feltehetően nem csak Roque esetleges átigazolásáról tárgyalt a Barcelonával, hanem játékosa, Raphinha jövőjéről is. A brazil szélsőt az utóbbi időszakban többször is szóba hozták az Arsenallal.
Vitor Roque, la gran misión que el Barça ha encomendado a Deco. El FCB confía en encontrar la fórmula para hacerse con el delantero del At. Paranense.
Este mediodía hubo cumbre Deco-Mateu Alemany, encuentro adelantado por @gerardromero.https://t.co/j6ajNT1U61
— Toni Juanmartí (@tjuanmarti) January 23, 2023
Jobbhátvéd után is kutatnak
A ‘Diario Sport’ brazil játékosok kapcsán jól értesült újságírója, Joaquim Piera állítása szerint a Barcelona hamarosan ajánlatot tehet a Flamengo 19 éves jobbhátvédjéért, Wesley-ért. A védőt kölcsönben, vételi opcióval hozná a B-csapathoz a klub.