A Barcelona és a Valencia is nemrég erősítette meg hivatalos felületein, hogy Nico González a következő szezonban a Valencia játékosa lesz kölcsönben.
A húsz esztendős középpályás kevés játékpercei miatt döntött a kölcsön mellett, előtte azonban még 2026-ig meghosszabbította szerződését. Nico az aggályait Xavi Hernándezzel is megosztotta, meggyőzve őt arról, hogy számára ez lesz a legjobb, a tréner ugyanis marasztalta volna őt. A valenciaiak új edzője, Gennaro Gattuso sajtóhírek szerint korábban egyeztetett a játékossal, ahol meggyőzte őt arról, hogy fontos szereplő lenne nála a következő idényben. A megállapodás vételi opciót nem tartalmaz, Nico pedig már Valenciában tartózkodik.
Közösségi oldalán a következőt írta:
„Ez nem búcsú, hanem inkább egy később még látjuk egymást. Húsz éves vagyok, szükségem van a játékpercekre, hogy jobb játékossá váljak, ezért úgy döntöttem, hogy a legjobb döntés pályafutásom szempontjából, ha ebben a szezonban máshol játszok. Culék, sok sikert kívánok nektek a szezonra, remélhetőleg több kupával fejezitek be a szezont. Egy év múlva ugyanitt! Força Barça!!”
Sok sikert, Nico! Várunk vissza jövő nyáron!