Sokáig húzta első lőtt gólját a bajnoki címvédő Barcelona, mely a második fordulóban a Cádizt fogadta az Olimpiai Stadionban. A csapat első tétmeccsét játszotta ideiglenes otthonában, amelyre valamivel több mint 36,500-an váltottak jegyet, meglehetősen sok szék maradt tehát szabadon.
Xavi meglepetésre berakta a kezdőbe Raphinha eltiltása után a 16 esztendős Lamine Yamalt, akinek ez volt az első jelenése kezdőként a Barcelona felnőtt csapatában. Nem is maradt adós a jó teljesítménnyel, remekül kavargatott a védők között, és csak Ledesma bravúrjának köszönhetően nem ünnepelhetett gólt. A tinédzser ziccerén kívül még egy nagy Koundé-lehetőséget, illetve Roger Martí elfutását lehetett feljegyezni, ahol nagyot védett ter Stegen. Nem született tehát gól az első játékrészben.
A második félidőben egyre támadóbbá tette csapatát a cserékkel Xavi, érkezett Ansu Fati és Abde is. A változtatások pedig meghozták eredményüket, a 82. percben ugyanis Gündogan adott parádés labdát a védők mögé bemozgó Pedrinek, aki estében lőtt gólt Ledesmának. A bekapott találat után jobban feladta a védekezést Sergio csapata, amely magával hozta a Barcelona kontratámadásait. A 94. percben egy felívelt labdát csúsztatott meg jól Lewandowski, a csereként beálló Ferrán Torres pedig begyalogolt vele a kapuba, finoman ellőve a labdát a kapus mellett.
A mérkőzés legjobbja: Pedri (32,4%)
![](https://cruyffista.eu/wp-content/uploads/2023/08/5CE3IC6DKTX5ZQRHBJFGIEI3LY-scaled.webp)
Kezdőcsapat:
Marc-André ter Stegen: 8
Jules Koundé: 7
Frenkie de Jong: 8
Andreas Christensen: 7
Alejandro Baldé: 6
Oriol Romeu: 7
İlkay Gündoğan: 8
Gavi: 6
Pedri: 8
Robert Lewandowski: 5
Lamine Yamal: 7,5
Cserejátékosok:
Abde Ezzalzouli: 7
Ansu Fati: 6
Sergi Roberto: 6
Eric García: 6
Ferrán Torres: 7
Vezetőedző:
Xavi Hernández: 7
A mérkőzés videós összefoglalója: