Az FC Barcelona néhány perccel ezelőtt jelentette be hivatalos felületein, hogy mindenben megállapodásra jutott a Leeds United csapatával a brazil szélső, Raphinha átigazolásával kapcsolatban.
Jó ideje témát szolgáltatott a 25 éves brazil szélső, Raphinha átigazolási ügye a nemzetközi sajtóban. A játékosért a Chelsea és a Barcelona versenyzett, a Leeds inkább a londoniaknak adta volna a szélsőt, ő azonban ügynökével, Decóval egyetemben végig a Barcelonát favorizálta. Utólag, mint kiderült, az ügyben végül ez bizonyult a döntő faktornak, hiába egyezett meg ugyanis klubja a Chelsea-vel, Raphinha mégis a Barcelonához igazolhatott.
A katalánok 58 millió eurót, illetve további bónuszokat fizetnek a játékosért, aki 2027-ig ír majd alá a csapattal. A játékos leigazolását végig kitartóan forszírozta Xavi Hernández.
Üdv nálunk, Raphinha!