Nagy erőkkel zajlik az Ajax felsővezetésének átszervezése, ennek egyik lépése Louis van Gaal visszatérése, aki bár vezetőedzői feladatokat már nem vállal, tanácsaival segíti a klub felügyelőbizottságának munkáját a futballal kapcsolatos kérdésekben. A hírről a napokban hivatalos közlemény formájában számolt be az Ajax.
Hozzáteszik, a november 17-i, pénteki éves közgyűlésen döntés születik Michael van Praag és Leo van Wijk kinevezéséről is. Van Praag ebben az esetben a felügyelőbizottság elnöke is lesz. Róla azt kell tudni, hogy 1989 és 2003 között, az Ajax egyik legsikeresebb időszakában volt a klub elnöke. Van Wijk eközben korábban a felügyelő bizottság tagja volt.
„Segíteni akarok az Ajaxnak. Életemet túlnyomó részét jelenleg Portugáliában töltöm, és ez jól kombinálható külső tanácsadói szerepemmel. Hajlandó vagyok futballtudásomat felajánlani a felügyelőbizottságnak, különösen Leo van Wijk és Michael van Praag kinevezése esetén. Meg kell találnunk az utat vissza a csúcsra, ehhez pedig mindannyian kellünk” – nyilatkozta a 72 esztendős szakember, aki Bajnokok Ligáját nyert edzőként az amszterdamiakkal, emellett három cikluson át irányította a holland válogatottat.
Louis van Gaal will advise the Supervisory Board of AFC Ajax NV on football technical matters.
— AFC Ajax (@AFCAjax) October 3, 2023