A La Masián már évek óta sokat beszélnek egy fiatal kora ellenére meglehetősen magas, labdaügyes középpályásról, mint az akadémia egyik legnagyobb reménységéről. A srác neve Marc Bernal Casas. A fiatal középpályás nyáron töltötte be mindössze a 16. életévét, 188 centiméteres magasságával pedig már most tekintélyt parancsoló a pályán. Bernal azonban nem fizikai erejével emelkedik ki elsődlegesen korosztályából, hanem, ahogyan azt a La Masián már megszokhattuk, a gondolkodásával. A stílusát tekintve a legtöbb szakember a Manchester City középpályásához, Rodrihoz hasonlítja, akinek szintén hasonlóak az erősségei.
Bernal elsődlegesen a Barcelonánál hagyományosan megszokott 4-3-3-s rendszerben érzi igazán jól magát, azon belül is a hatos posztján, de képes jó teljesítményre középső és támadó középpályásként is, egyszóval a középpályán bárhol feltalálja magát. Bár tény, eléggé jó a fizikuma, de az igazán extra akkor jön, amikor a labda hozzá kerül, vagy amikor az ellenfél megpróbálja letámadni. Kiválóan játszik egy érintéssel, gyorsan gondolkodik, jól lát a pályán, és egy-egy szorongatott szituációban sem lesz ideges, képes megoldani a feladatot. Tehetségét mi sem mutatja jobban, minthogy az idei szezont már Rafa Márquez alatt kezdte meg a B-csapatban, ahol meglehetősen sokat játszik, eddig 556 percet kapott a mexikói mestertől [két gól és egy gólpassz a mérlege eddig], amely jóval több is lehetne, de ő is utazott az U17-es világbajnokságra.
An extremely interesting player to start 2024! 🔥
— Football Talent Scout – Jacek Kulig (@FTalentScout) January 1, 2024
Another highly talented midfielder from La Masia, a 16-year-old, who already plays regularly for Barça Atlètic – Marc Bernal! #talent #scouting 🇪🇸
⬇️⬇️⬇️https://t.co/8ziWEXQZ5u
Nemrég hosszabbított, Xavi is felhívta már edzeni
A 16 esztendős játékos iránt bár nagy volt az érdeklődés, ő kitartott a Barcelona mellett és náluk írta alá első profi szerződését tavaly nyáron. A szakmai vezetés, Decóval az élen, ugyanis nagyon bízik benne. Ez alól Xavi sem kivétel, aki az idei szezonban már felhívta a nagy csapat edzésére, tette mindezt több alkalommal is.
Mit hozhat számára a jövő?
Egy biztos: az ő ideje még nem most jött el, hiszen még erősen fejlődés alatt áll a játéka, azt azonban érdekes lesz látni, hogy a klub hogyan gondolkozik ezen a poszton, ami egy-egy szerződtetést illet. Az okos hatosok kora eléggé lejárt a mai futballban, egyre kevesebb van belőlük, az értékük így az egekbe emelkedett. A Barcelona szenved is Sergio Busquets tavalyi távozása után, mivel képtelen olyan játékost találni, aki pótolni tudná a csapatkapitányt. Amennyiben azonban igazolna is erre a posztra valakit a katalán klub, úgy talán értelmesebb lenne, ha egy harminchoz közeli játékos lenne a kiválasztott, így Bernalnak is biztosítva lenne a jövője a csapatban, amennyiben fejlődése töretlen marad.
Bernal játékából egy bő tízperces ízélítő:
Marc Bernal 2023 Highlights pic.twitter.com/0S66fMuRDn
— XDcomps (@XDcomps) December 25, 2023