Jó hírt közölt kedden délelőtt a ‘La Vanguardia’ spanyol napilap, mely állítja, a Barcelona múlt héten pénteken a barcelonai kereskedelmi bírósághoz fordult, miután megalapozatlannak gondolták a Liga indoklását, amivel nem regisztrálják be a fiatal középpályás, Gavi új szerződését.
Mint arról korábban már írtunk, a Liga még múlt héten utasította el a Barcelona azon kérését, hogy regisztrálják Gavi új, 2026-ig tartó szerződését. A klub úgy vélte, hogy Gerard Piqué és Memphis Depay távozása elég helyet kell biztosítson számukra a bajnokságban működő, rendkívül szigorú pénzügyi fair playben, ám a Liga szerint a számaik még így sem kielégítőek a következő szezonra nézve.
A spanyol bajnokság csapatai még tavaly év végén ültek össze, hogy szavazzanak a Tebas által előterjesztett törvénymódosításról, mely kötelezné arra a csapatokat, hogy minden évben a következő két szezonra előre lefektetett tervekkel szolgáljanak. A Barcelonánál a következő szezon esetében van probléma, ahol jelentős bevételcsökkenés következik be az idei szezonhoz képest, így az idei költségvetésbe hiába férne bele Gavi új kontraktusa, a jövő évibe állításuk szerint nem.
Joan Laportáék ezt követően fordultak a bírósághoz, mely a mai hírek szerint nekik adott igazat. Mint a lap írja, a bíróság ítéletében arra kényszeríti a bajnokság vezetését, hogy regisztrálja Gavit. Hozzáteszik, a Barça már hónapok óta megkérdőjelezi a Liga merevségét ebben a kérdésben. A döntés ellen fellebbezhetnek Tebaszék, amennyiben viszont nem teszik, úgy Gavi hamarosan hivatalosan is a nagy csapat játékosa lehet.
🔴#ÚltimaHora Un juez falla a favor del Barça y obliga a LaLiga a inscribir a Gavi
Tebas defendía lo contrario argumentando que „el déficit previsto del FC Barcelona para la temporada que viene” incumple la normativa de ‘fair play’
✍️@JoanjosepPallas https://t.co/eQcqS92nsy
— La Vanguardia (@LaVanguardia) January 31, 2023