Szűk tízperces játékot követően véget ért a még októberben kezdődő Waalwijk-Ajax összecsapás, amit végül az azóta edzőváltáson átesett amszterdamiak nyertek 3-2-re. A gólokat Brobbey, Bergwijn és Berghuis szerezték.
A találkozó a 86. percben szakadt félbe nem sokkal ezt megelőzően ugyanis a hazaiak kapusa, Etienne Vaessen ütközött Brobbey-val, aki ezt követően mozdulatlanul hevert a földön. Szerencsére nem történt tragédia, Vaessen három bajnokit hagyott ki, az esti mérkőzésen ismét ő védte a hazaiak kapuját.
John van ‘t Schip csapata ezzel a hatodik helyre zárkózott fel a tabellán. Belátható közelségben, egészen pontosan egy pontra van tőlük az ötödik Go Ahead Eagles, a negyedik, már EL-selejtezőt érő helyen álló Twente azonban már kilenc pontos előnyben van, őket azért nehezebb lesz befogni.
Folytatás hétvégén a Sparta Rotterdam ellen, akik közvetlenül az Ajax mögött következnek a ponttáblázaton.
A mérkőzés videós összefoglalója: