A francia média az elmúlt napokban indította útjára a hírt, miszerint a Paris Saint-Germain komolyan fontolgatja Ousmane Dembélé leigazolását, akinek szerződésében egy 50 millió eurós kivásárlási ár szerepel, ami július 31-ig érvényes. A kezdeti információk még arról szóltak, hogy a játékos nem döntött afelől, mi lesz a jövőjével, hiszen terítéken volt a szerződéshosszabbítás a Barcelonával is.
Fabrizio Romano szerint vasárnap megszülethetett a végleges döntés Dembélé fejében, aki elfogadta a PSG hívását. A párizsiak kifizetik tehát a szélső 50 millió eurós kivásárlási árát, melynek sajnos sajtóhírek szerint csupán fele illeti meg a klubot, másik fele ugyanis a játékosnak, illetve ügynökének jár. Fontos hozzátenni, hogy erről hivatalos információ nincs, így készpénzként sem lehet kezelni.
A PSG, mely nemrég nevezte ki a katalánok korábbi vezetőedzőjét, Luis Enriquét, illetve leigazolta a szerződése lejártával távozó saját nevelésű kapust, Arnau Tenast, javában készül Kylian Mbappé távozására. Ennek megfelelően próbálják megerősíteni a csapatot. A fővárosiak célja, hogy már a héten lezáruljon a transzfer, és bemutathassák a szélsőt.
Arra, hogy a Barcelona miképp reagál erre, mi lesz Abde sorsa, aki sajtóhírek szerint közel áll a Real Betishez, illetve változik-e Vitor Roque érkezésének dátuma, netán komolyabban szóba kerül-e João Cancelo vagy Ivan Fresneda leigazolása, egyelőre nem tudni.
BREAKING: Ousmane Dembélé says yes to Paris Saint-Germain! Initial green light to the proposal has arrived 🚨🔴🔵
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) July 30, 2023
PSG verbally agreed five year deal with Dembélé’s agent.
PSG have sent formal letter to inform Barcelona, now trying best way to close the deal — depends on timing. pic.twitter.com/a0EE3iMEtf