Ugyan egy héttel később, de szombaton este végre kezdetét vette a Liga F idei szezonja. A Barcelona Femení a Madrid CFF csapatához látogatott, ahol tavaly elszenvedte első és egyetlen vereségét a kiírásban. A lányok az összecsapást megelőzően a nemrég térdműtéten átesett Fridolina Rolfönek üzentek.
A mérkőzés képe a vártaknak megfelelően alakult. A hazaiak masszívan és keményen bekkeltek, majd gyors támadói révén, élülön Racheal Kundananjival, egy-egy kontrával próbáltak meg érvényesülni. A jég a 40. percben tört meg, amikor is Claudia Pina ívelte pontosan középre a labdát, Alexiának nem volt jó, nem úgy Graham Hansennek, aki egy pazar mozdulattal, külsővel juttatta a labdát a kapuba.
A katalánok a második félidőben sem vettek vissza, továbbra is mentek a második, mindent eldöntő találatért. A 85. percben Ona Batlle egy csel után megiramodott a szélen, lehagyott mindenkit, jól centerezett, a csereként beálló Oshoala pedig közelről volt eredményes, beállítva ezzel a 2-0-s végeredményt.
Komoly jubileumot ünnepelt a Barça csapatkapitánya, Alexia Putellas. A kétszeres aranylabdás ugyanis 400. alkalommal öltötte magára a gránátvörös-kék mezt, ennél többször csak Melanie Serrano lépett pályára a klub színeiben.
A nyáron a Manchester Unitedtől hazatérő Ona Batlle első mérkőzését játszotta a felnőtt csapatban, tette mindezt fantasztikus játékossa. Ona mellett csereként beállva debütált még a hollandok tehetsége, Esmee Brugts is.
Bár még csak most indult a bajnokság, máris két hetes válogatott szünet szakítja ezt meg. Számunkra azonban jó hír, hogy a legtöbb játékos otthon marad a spanyoloknál zajló jelenlegi helyzet okán. Mapiék majd a Huelva ellen lépnek pályára a harmadik fordulóban.
A mérkőzés videós összefoglalója: