Az FC Barcelona női csapatának friss aranylabdás középpályása, Aitana Bonmatí adott hosszú interjút a Vogue divat- és életstílus magazin spanyol nyelvű kiadásának. A világ jelenlegi legjobb játékosa beszélt a spanyol szövetséggel folytatott harcról, a női futball folyamatos javulásáról, illetve személyes örökségéről is szót ejtett.
Az aranylabda-gálán az édesapád a következő szavakat üzente neked: „Légy alázatos, ne hagyd, hogy a sikerek megváltoztassanak téged, élvezd továbbra is a játékot, enélkül ugyanis az egésznek semmi értelme nincs!” Aggódsz amiatt, hogy ez a rengeteg siker és csillogás fenyegetik ezt?
„Édesapám nagyon kedves és egyszerű ember, mindig azt mondja, hogy ezek a fényűző gálák nem neki valóak. Mindig emlékeztet engem arra, hogy miért is focizok: imádom ezt csinálni, ez a szenvedélyem, éppen ezért kéri, hogy ne foglalkozzak sokat ezekkel az egyéni díjakkal, nehogy elszálljak. Az őszintét megvallva, teljesen normálisan tudom szerencsére kezelni ezt. Az emberek gyakran azt kérdezik tőlem, hogy megváltoztatta-e az életemet az elmúlt néhány hónap, de nem érzem, hogy így lenne. Nyilvánvaló, hogy egy óriási médiaboomról beszélhetünk az esetemben, amit tudnod kell belül kezelned. Ehhez pedig a kulcs önmagad ismerete kell, hogy legyen. Ha ez megvan, akkor nem tud rossz irányba haladni a pályafutásod egy-egy ilyen eredmény után. Másfelől mindig is nagyon igényes embernek tartottam magamat, mindig a következő célra koncentrálok, igyekszem napról-napra fejlődni. Ezen a hozzáállásomon pedig nem tud változtatni egy-egy egyéni díj, mindig többet akarok. Ez az önigényesség persze olykor elveszi az adott pillanat élvezeti értékét sajnos.”
Fel tudod fogni azt, mekkora eredményeket is értél el az elmúlt évben?
„Nem igazán, és szerintem ez így van jól. Azt mondom magamnak: ‘Nagyszerű, hogy sikerült ezt az egyéni díjat elnyernem, de változik tőle bármi is? Nem, semmi.’. Nem fogok megváltozni egy elismeréstől. Ez arról szól, hogy tudd, ki vagy és mit szeretnél elérni. Nem kell felnagyítani ezeket az eredményeket, mert nem ez a legfontosabb.”
Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy sikert, legyen szó egyéniről vagy csapatról, nem tudsz igazán kiélvezni?
„Persze, minden nagyon rövid ideig tart, múlandóak ezek a dolgok. Sokat kell dolgoznod és tenned egy-egy kupáért vagy egyéni díjért, de ha megszerzed, utána már a következő feladatra koncentrálsz. Az élet nem áll meg ott. Néha nehéz igazán elgondolkodnod és értékelned mindazt, amit akkor, abban a pillanatban elértél.”
Hogyan teremted meg az egyensúlyt a személyes ambícióid és a csapat érdekei között?
„Mindig is nagyon egyértelműen gondolkodtam erről. Ahhoz, hogy egyénileg eredményes legyél, ahhoz elengedhetetlen a megfelelő csapatmunka. A nap végén a csapattársaim pályán elvégzett munkája nélkül nem lehetnénk eredményesek sem csapatként sem egyénileg. Minden nap egy jobb Aitanáért dolgozok, de ezt maximálisan azért teszem, hogy így még jobban segíteni tudjak a csapatnak. Hogy később aztán jönnek ennek köszönhetően egyéni sikerek is? Ki mondja azt, hogy nem akarja ezt… de mindez a fentiek következménye, a hangsúly pedig mindig elsődlegesen a csapaton kell legyen.”
Mikor érzed a pályán azt, hogy igazán a csúcson vagy?
Amikor kikapcsolsz teljesen. Amikor nem gondolkodsz, csak haladsz a történésekkel. Az agyad ugyanis sokszor kattog, negatív gondolatok és kérdések kavarognak benned. Mi lesz, ha nem játszom jól? Mi lesz, ha kudarcot vallok? Azokban a pillanatokban, amikor ezeket ki tudod zárni, amikor sikerül ezeket a gondolatok elhallgattatni, akkor vagy képes a legjobbadat hozni.
Dolgozol ezen pszichikailag?
„Igen, sokat foglalkoztam és foglalkozom ezzel. Fontos erről beszélni, a társadalmunkban ugyanis még mindig sokszor tabunak számít a pszichológia. Fontos, hogy a többiek is lássák, hogy mi futballisták is megyünk terápiára, hogy dolgozunk mi is a személyes és szakmai hiányosságainkon… Mindenkiben megvan ez, nincs kivétel.”
Nem lehet nem észre venni, hogy a női labdarúgás fejlesztésének kérdésében mennyire finom retorikát alkalmaznak az érintett sportolók. Még vagy kénytelen ennyire óvatosan fogalmazni? Itt most az esetedben főként a szövetséggel való konfliktusotokra gondolok.
„Jó meglátás, valóban óvatosabban fogalmaztunk a médiában ebben az ügyben, és ez szándékosan történt így. Szemtől szemben mindent megbeszéltünk egymással, amit kellett. Ez egy olyan dolog, ami érzésem szerint a nyilvánosságra annyira nem tartozik. Néhány sajtó jobban tudja, hogyan bánt a szövetség velünk, mint mi magunk, ezért választottuk ezt az utat, nem azért mert féltünk volna vagy bármi hasonló. Miért kellene mindent nyilvánosan is elmagyaráznunk?”
Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a közösségi média növekvő hatása miatt mindennek a nyilvánosság bevonásával kell történnie, ez a helyes, én azonban nem így gondolom. Vannak témák, amiket zárt ajtók mögött kell megbeszélni, ez pedig egy ilyen volt. A média sajnos sokszor hajlamos olyan véleményt kreálni, ami félrevezeti az embereket.
Nem gondolod, hogy egy nyíltabb megnyilvánulás jobban segíthetett volna az embereknek megérteni azt, ami tavaly szeptember történt azzal a tizenöt játékossal a válogatottban, miután a szövetség megtagadta a kért szerkezeti átalakításokat?
„Számomra ebben a témában teljesen mindegy volt, hogy a társadalom érti-e vagy sem. A legfontosabb az, hogy akinek értenie kellett, az értse, és ez úgy érzem megvolt.”
Melyek a legfontosabb területek, amelyben a spanyol női ligának előrébb kéne lépnie?
„Nem szívesen emelek ki dolgokat ebben a témában, mert tartok tőle, hogy néhányat kihagynék. Mindig igyekszem általánosságban beszélni. Egyértelmű, hogy szervezetileg még van bőven fejlődési lehetőségünk, de a stadionokra ugyanez igaz. Továbbra is olyan pályákon játszunk, amelyek valójában nem alkalmasak profi futballra. A fizetésekről ugyancsak fontos beszélni. Mindent összegezve azonban úgy gondolom, jó úton haladunk, az elmúlt években komoly előrelépést tettünk. Nyilvánvalóan én kiváltságos helyzetben vagyok a nagy átlaghoz képest, mert egy olyan klubnál játszom, ami hosszú évek óta támogatja a női futballt. Tehát nem tudom maximálisan átlátni egy olyan játékos helyzetét, aki egy olyan egyesületnél focizik, amely nem támogatja őket megfelelően. Egyértelmű, hogy a férfiak fényévekkel előttünk járnak még mindig, hosszú út áll előttünk.”
Úgy érzed, hogy a nyári világbajnoki győzelem óta van egy előtte és utána, ami a feléd forduló médiaérdeklődést illeti?
„Nos, ez természetes. Ha kupákat nyersz a Barcelonával vagy a válogatottal, akkor minden sokkal könnyebb. Mindenki téged néz, te rád figyel, te vagy a reflektorfényben. Szóval igen, egy-egy ilyen eredmény után sok minden megváltozik körülötted. Sokkal többen kérdeznek felőled, érdeklődnek irántad, mert te vagy most a csúcson, ami nagyobb médiaérdeklődést és nagyobb hatást jelent. Szóval igen, változott a helyzetem a világbajnoki cím óta.”
Melyek voltak a te szemszögedből a legfontosabb elemei a női futball fejlődésének az elmúlt tíz évből?
„Különösen a Barcelonánál szerzett tapasztalataimról tudnék beszélni. Tizenkét éve vagyok már a klubnál és a szemem előtt vált profivá a női szakosztály. Úgy gondolom, hogy a Barça tényleg úttörő volt ebben a tekintetben Spanyolországban, mivel korábban még senki nem szavazott ekkora bizalmat a női futballnak. Igaz, hogy mindez nem azonnal történt, hanem szépen fokozatosan. Évről-évre egyre nagyobb elköteleződéssel voltak az irányunkba, így jutottunk el oda, hogy a Camp Nou-ban is játszhattunk, a stadionba pedig több mint 90 ezer rajongó érkezett. Volt szerencsém átélni ezt az evolúciót a klubnál, hálával tartozom nekik ezért. Lehetőséget adtak számomra, hogy profi játékossá váljak.
Mit érzel, amikor látod, hogy a kislányok boldogan és izgatottan viselik a neveddel ellátott tizennégyes mezt?
„Azon túl, hogy játékosként a pályán mindent megteszek a csapatért, elégedett vagyok azzal az örökséggel, amit ezáltal hátra hagyok. Büszke vagyok arra, hogy sokan viselik a 14-es mezt, ez annak a jele, hogy jól csinálom, amit csinálok, referencia vagyok a kislányok, kisfiúk vagy idősebb emberek számára is. Azt gondolom, hogy végén ez a legfontosabb.”
Ha befejezed a pályafutásodat, akkor látod a sok címet és kupát, amit nyertél, de a legszebb örökség az, ha látod, mennyi embert tudtál a játékoddal boldoggá tenni és inspirálni őket.
Többször is kijelentetted a közelmúltban, hogy a világbajnoki döntő éremátadásánál történt szexista botrány, mely elrontotta a győzelem ünneplését, valójában pozitívan szolgált hosszú távon a világ és a sport tekintetében egyaránt. Tényleg így van? Megtanultuk a leckét?
„Vannak dolgok, amik már változtak azóta, így egyértelmű, hogy célt ért a dolog. Igaz, néha kissé frusztráló arra visszagondolni, ami akkor történt. Mindig azt mondom ugyanakkor, hogy óriási felelősség hárul ránk, hogy jobb feltételeket harcoljunk ki a jelen és a jövő generációjának egyaránt. Át kellett értékelnie mindenkinek a dolgokat és változtatni bizonyos területeken, így inkább pozitívan, egyfajta fejlődési lehetőségként tekintek erre.”
Éles váltás következik! Mi a véleményed a divat és a profi sport között kibontakozó szerelemről?
„Érdekesnek tartom a két terület közti kapcsolatot. Én igazából soha nem tartottam ezt rossznak. Végülis miért probléma, ha a referenciát jelentő sportolók összefognak bizonyos márkákkal, mely segít egy egyéni stílus megteremtésében? Mindenkinek megvan a maga stílusa, és ezek a választások sokat elárulnak az ember személyiségéről. Ez is egy módja az önkifejezésnek.”
Miért döntöttél úgy, hogy Versace-t viselsz majd az aranylabda-gálán?
„A stylistom, Jaume ajánlása volt, és az az igazság, hogy az első pillanattól kezdve egyértelmű volt számomra a döntés, amikor felpróbáltam. Azonnal tudtam, hogy ez a ruha az, ami elkísér majd engem azon a fontos estén.”
Számodra, tudva rólad, hogy különleges kapcsolatban állsz a könyvekkel és a szavakkal, van olyan irodalmi idézet, amely átsegít a nehéz pillanatokon?
Nagyon szeretek olvasni, de nincs ilyen idézetem. Van azonban egy mondatom, amit nagyon szeretek, ez Avicii The Nights című dalából való, mely így szól: „Egy napon hátra hagyod ezt a világot. Élj hát olyan életét, amelyre emlékezni fogsz.”.
Életrajzi könyvedben arról írsz, hogy a focinak szentelt áldozatok már egészen kisgyermeki korban elkezdődnek, krónikus fáradtsággal, végtelen mennyiségű buszozással, és ezek soha nem érnek véget.
„Igen, vannak olyan napok, amikor én is azon gondolkodtam, megéri-e a sok áldozat, mert nem láttam magam tisztán, hova is juthatok, ha az egész életemet ennek szentelem. Később aztán, amikor megláttam a lehetőséget, már másképp éreztem persze. Most, ha visszatekintek, nyilvánvalóan megérte a sok lemondás. Az emberek arról kérdezgetnek engem, hogy gondoltam-e gyermekként a Bajnokok Ligájára vagy az Aranylabdára. Nos, eleve abban sem hittem, hogy mindez lehetséges lenne…”
Végezetül: hol találsz nyugalomra nyüzsgő világunkban?
„Az utazás menedéket jelent, de sajnos erre most nincs időm, a jelenlegi életem nem engedi. De ha egy olyan országba megyek, amelyet nem ismerek, és elmerülök egy új kultúrában, az teljesen kikapcsol. A másik ilyen menedék szülővárosom főtere, ahová, ha elmegyerek a barátaimmal emlékeztet arra, hogy még mindig ugyanaz az ember vagyok, aki régen is voltam.”
